Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
06 96 / 524 383
Ön itt jár: Kezdőlap >

CSEPEL

CSEPEL

A Csepel kerékpárgyár jogutódja, a Csepel Zrt. ma Magyarországon az egyetlen olyan cég, amely teljeskörű kerékpárgyártást folytat. Az 1928-ban Weiss Manfréd által alapított gyár az államosítást követően a Csepel Művek részeként működött tovább, és gyártotta a sokak által jól ismert Csepel bicikliket.

A rendszerváltást követően a gyárat elsőként privatizálták, majd amerikai-magyar vegyesvállalatként működött, Schwinn-Csepel néven. Több tulajdonosváltást követően, végül biztos anyagi háttérrel rendelkező szakmai befektetők kezébe, magyar tulajdonba került. Így garantálva vevőinknek a tradicionális Csepel kerékpárok gyártását is, a már megszokott kiváló minőségben, innovatív körülmények között. 2012-ben a tulajdonosi kör úgy döntött, hogy nevünkből elhagyjuk a „Schwinn” nevet:

„A névváltozással szeretnénk kifejezésre juttatni azt, hogy éppen egy évtizede került a cég amerikai tulajdonból kizárólag magyar tulajdonba, továbbá azt is, hogy sikerült fenntartani Csepelen a közel százéves kerékpárgyártást.

Büszkék vagyunk arra, hogy a cégnek otthont adó Csepel polgármestere hozzájárult a  névváltozáshoz.” -Paróczai Iván

Az egykori klasszikus biciklik egy része, mára ugyan némileg átalakultak, természetesen a kor igényeinek megfelelően, ám továbbra is készül néhány, a korabeli formákat felidéző darab is. Emellett számos „modern” bicikli is gyártósorra kerül, például a közkedvelt trekking, mountain bike és országúti versenykerékpár. Jelenleg több mint 50 fajta biciklit gyártunk Csepelen, és minden évben újabb öt-tíz típus jelenik meg a boltokban.

A kerékpárok a hagyományosan kiterjedt szakkereskedői hálózaton keresztül juthatnak el a vásárlókhoz. Lényeges, hogy az évek óta felhalmozott tapasztalatunkat kamatoztatjuk a mindennapi igénybevételnek kitett biciklik gyártása során, így készülnek például a Rendőrség és MOL kerékpárjai.

Cégünk szeretne a biciklikhez teljes körű szolgáltatást nyújtani, ezért működtet egy kiváló szakemberekből álló szervizhálózatot, illetve biztosítja termékeihez az állandó alkatrészellátást. Hogy hiánytalan legyen árukínálatunk, folyamatosan figyeljük a piacon felmerülő igényeket, ezeket figyelembe véve változtatjuk kínálatunkat. A Stringbike-tól az elektromos kerékpárokig igyekszünk minden igényt kielégíteni a legmagasabb színvonalon. Termékeinket folyamatosan fejlesztjük, teszteljük és minőségüket ellenőrizzük. Sportolók tesztelik újításainkat, véleményüket figyelembe véve fejlesztik tovább a termékeket mérnökeink. Cégünk dolgozói több éves, sok esetben évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek a kerékpárgyártás területén.

Célunk:

A környezetkímélő közlekedést nem csak hazánkban, hanem nemzetközi viszonylatban is népszerűsíteni, minél több olyan rendezvényen jelen lenni, amelynek küldetése a hagyományos, családcentrikus értékrendszer szükségletének kialakítása. Dolgozóink évről évre, egyre nagyobb létszámmal képviselik cégünket a BAM kampányban is. Emellett feladatunknak tekintjük a tömegsport támogatását is. Szeretnénk, ha az emberek életmódjukat némileg megváltoztatnák, ha javulna az emberek egészségi állapota, fizikai erőnléte, melyhez cégünk minőségi kerékpárokat készít, kedvező áron, hogy minden korosztálynak lehetővé tegye a biciklizés feledhetetlen élményét.

(forrás: csepelbike.hu)

Rendezés:
Nézet:
Átmeneti készlethiány
66.900 Ft
Üzletünkben megtalálható
66.900 Ft
Átmeneti készlethiány
66.900 Ft
Átmeneti készlethiány
66.900 Ft
Átmeneti készlethiány
66.900 Ft
Átmeneti készlethiány
66.900 Ft
Átmeneti készlethiány
66.901 Ft
Üzletünkben megtalálható
68.900 Ft
Üzletünkben megtalálható
68.900 Ft
Üzletünkben megtalálható
68.900 Ft
Átmeneti készlethiány
71.900 Ft
Átmeneti készlethiány
71.900 Ft
Átmeneti készlethiány
73.900 Ft
Átmeneti készlethiány
73.900 Ft
Átmeneti készlethiány
74.900 Ft
Üzletünkben megtalálható
74.900 Ft
Átmeneti készlethiány
75.900 Ft
Átmeneti készlethiány
79.900 Ft
Üzletünkben megtalálható
79.900 Ft
Átmeneti készlethiány
83.900 Ft